Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
Ki emlékszik a 2009-2010-es pécsi szilveszterre a Széchenyi téren? Feltételezhetően sokan, hiszen akkor is, mint mindig dugig volt a főtér és több ezren ünnepeltek, méghozzá az este fő hangulatfelelőse, a New York Ska Jazz Ensemble zenéjére. Nos, hölgyek és urak, jó hír a nyár közepén a zenészek ismét a városba látogatnak. A helyszín ezúttal a Pécsi Est Café, pezsgő és virsli fogyasztása ezúttal is megengedett, a szerpentineket, dudákat és nagykabátokat viszont kéretik otthon hagyni.

 

Van egy hely a városban ahová ha belép valaki először, hirtelen zavarba jön, hogy rossz helyre nyitott be, ez biztos valakinek a lakása, ez nem az a hely amit mondtak. Pedig de. A Szoba tényleg egy lakás, annyi különbséggel, hogy itt mindig itthon vannak, és minden helység nappali. És a lakók vendégek és képzőművészek.

 

 
Eszméletlen „lájkhadjárat” helyszíne volt az utóbbi napokban Pécs és a facebook, aminek eredményeképpen a pécsi Cseri Hannát a random mód verbuválódó online közösség egészen a második helyig juttatta!

Az időzónák miatt a pécsi versenyzőnek még szüksége van a támogatásra.
A Facebook-on leadott szavazataikkal növelhetik az esélyét rajongók a győzelemre a pécsi Google-gitár verseny nyertesének, Cseri Hannának. A versenyzőt, pontosabban saját szerzeményét még a múlt héten a Kodály Központban választotta ki Beck Zoltán énekes-gitáros, Pálfi András, az internetes  Guitar Idol 2009 magyar döntőse, és Kircsi László zeneszerző. A legjobb pécsi Google gitárhős a keresőóriás népszerű virtuális gitárján rögzített dalával tegnap késő este átvette a vezetést.
Fotó: Rockmaraton
 
A Malomvölgyi Arborétum békés miliőjét hétfőtől egy hétig felváltja a hosszú haj-villanygitár-zsebtelepes mikrofon-szörnypóló uralta embertömeg, azaz kezdetét veszi a soron következő Rockmaraton.
 
 
Lezárult a Google Guitar Hero Competition 2011 pécsi megmérettetése. A csütörtöki versenyen a három tagú szakmai zsűri kiválasztotta a legjobbat.
 
Fotó: wikipédia
 
Nézőrekord, váltakozó időjárás, özönvíz, óriás csúszda, visszatérő Hiperkarma, bemutatkozó Velőrózsák, a Petőfi Rádió hazai felhozatala, öt színpad, fröccstúra, (nagy)családias hangulat… Bezárta kapuit az idei Fishing on Orfű.
Képben vagy a pécsi zenekarokkal? Séta közben a dzsámi mögötti harang dallamait dúdolod, Punnany Massif a csengőhangod vagy a 30y-t bogozgatod? Netalán saját dalokat szerzel? Vagy te vagy a következő Bach? Itt az idő, hogy megmutasd mindenkinek: játssz el egy slágert a Google Doodle Guitar-on, rögzítsd, és küldd el nekünk június 30-án, 14 óráig, és ha te vagy a legjobb, Pécs város hivatalos jelöltjeként melléd állunk a rendhagyó gitárra kiírt világversenyen.
 
Fotó: nagyM
 
Először csak az Orfűi-tavat akarta átugrani Lovasi András és Rátgéber László. Majd az ötletből hirtelen egy fesztivál lett. A mostani a sorban a negyedik, ahol napi 5500 fő felett idén is kirakják a megtelt táblát.

 


 

„Ide nagyon szívesen jönnék egy akusztikus műsorral” – mondta az Eozin Magazin videostábjának Kovács Ákos előadóművész a pécsi Vivát Bacchus énekegyüttes tíz éves, Kodály Központban rendezett születésnapi koncertjén.

 

 
Egy olyan városban, ahol a zenének olyan templomot emeltek az EKF év kapcsán, mint a Kodály Központ, kézenfekvő volt, hogy a ház beüzemelése óta első ízben érettségizők, esetünkben a Művészeti Szakközépiskola végzős hallgatói itt készítsék el tablóképüket. Egy olyan városban pedig, ahol óriásplakátokkal kívántak szerencsét a diákoknak az csak természetes, hogy a zene oltárán nap, mint nap áldozó ifjú növendékek így tisztelegjenek esteleges leendő munka- vagy fellépő helyük előtt. A hagyományosan kirakatokban is megjelenő illetve versenyekbe is benevezett tablók akár reklámfelületként is funkcionálhatnak, így a Kodály világszínvonalú hangversenyterme már annak is ismerős lesz aki még nem is járt ott. Csak tudjon róla, hogy ez nem photoshop.  

 

Pécsett is lesz Ünnepi Könyvhét, igaz, idén a múlt évhez képest szerényebb változatban, amelyet a Tudásközpontban rendeznek meg június 2-től 5-ig.

Véget ért a sokak által tévesen PEN pótló rendezvénynek hitt TEF, azaz a Tavaszi Egyetemi Fesztivál. Az egyre növekvő és még mindig létező PEN-hez olyan szinten nincs köze ennek az új fesztiválnak, hogy nem csak a helyszín különböző – az utolsó PEN ugye a Bőrgyárban, a TEF pedig az Expo Centerben tartatott -, hanem a szervezők sem ugyanazok. Köszönhető ez többek között annak, hogy az egyetemen bekövetkezett tavalyi vezetőváltások az EHÖK-öt is elérték.

Szinte már közhelynek számít, ha valaki azt írja Lajkó Félix-szel kapcsolatban, hogy „ki ne ismerné”. És valóban, a vajdasági hegedűművész – aki eredetileg citerázott – olyan szintre emelte vonójával a hangszeres virtuozitást, hogy egyesek ezt már az ördögtől valónak vallják.

A Pécsi Egyetemi Hallgatói Önkormányzat rendezésében indul útjának a Tavaszi Egyetemi Fesztivál május 3-án. Az Expo Centerben tartott esemény négy napos szórakozásra csábítja a pécsi egyetemistákat, kárpótolva őket az idén elmaradt PEN fesztivál miatt.
süti beállítások módosítása