.jpg)
Régóta áhított álma valósul meg Pécsett a bringázó egyetemistáknak és mindenkinek aki ezt a fajta közlekedési módot preferálja és gyakori vendége az Ifjúsági úti campus és a Zsolnay Kulturális Negyed közti útvonalon valamelyik intézménynek, lakóháznak, miegymásnak. Októbertől ugyanis végre nekiállnak az egyetemet a negyeddel összekötő bicikliútnak.
Pécs városa a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. által írt pályázatával egészen pontosan 67 483 791 forint támogatást nyert erre a projektre, melynek keretében védett és biztonságos útvonalat alakítanak ki a két keréken közlekedők számára. A projekt összköltsége egyébként 74 981 990 forint, melyből Pécs 7 498 199 forintot biztosít. Legutóbb a Pécs - Orfű és a Pécs – Pellérd bicikliút készült el, most városi kistestvére van soron.
A legfontosabb azonban, hogy merre is visz ez az útvonal és hogyan lesz megoldva az autók közötti szlalomozás.

Az Ifjúság útjától a Rókus sétányig elválasztott gyalog- és kerékpárút épül, majd a Rókus utcát keresztezve az egyetemi épületek közötti kis átjárón a panelok mögött szintén elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárúton haladhatunk tovább a Petőfi utcáig, majd ott a körforgalomnál átkelve jön egy kis kalandozás. Ugyanis a hivatalos útvonal bevisz bennünket az Alkotmány utcába, majd az épületek közül kibukkanva egyszer csak a Kodály Zoltán úton találjuk magunkat, ahol rövid haladást követően visszakerülünk a házak közé: következik a két irányú Báthory utca, ezen egészen a Barbakán bástyáig haladhatunk tovább. Eddig a pontig négy helyen is létesítenek majd U alakú kerékpártámaszokat.

A bicajosok védelme érdekében a belvárosban a Barbakántól egészen a Király utca végéig 30 km/h-s sebességkorlátozás lép életbe. Az ügyességi után viszont a bicajosoknak most a gyorsasági szakasz jön – remélem nem fognak kerékpáros traffipaxokat kihelyezni - az Esze Tamás utca- Janus Pannonius utca- Széchenyi tér- Mária utca- Nagy Flórián utca vonalon. Majd egy jelentős jobb kanyarral letérünk a Király utca irányába az újonnan épülő Nagy Flórián utcai aszfaltburkolaton, kibukkanunk az MKB Banknál, itt rögtön balra fordulunk és egészen a Felsőmalom utcai kereszteződésig tekerünk, ahol kíváncsian várjuk, hogyan oldják majd meg az áthaladó bicajforgalom versus autók helyzetek. Ha ezt túléltük, indulhatunk is tovább a Király utca végén lévő körforgalomig, ott a zebrán áthaladva a már kész Felsővámház utcai kerékpárúton szakíthatunk tovább a Negyed felé.

A Major utcánál viszont egy enyhe jobbossal lekanyarodunk és hátradőlve, nulla kézzel legurulunk a kerékpáros nyomon egészen a Negyed Major utcai bejáratáig.

És mindez számokban: a végig táblákkal jelzett útvonal 3,2 kilométer hosszú, 203 méter elválasztás nélküli, 602 méter elválasztott gyalog- és kerékpárút, illetve 557 méter hagyományos kerékpárút épül és kerül kialakításra. Na meg persze rengeteg figyelemfelkeltő jelzés.
A már említett biciklitárolók pontos helyei és számai pedig a következők: PTE BTK, Ifjúság útjai központ: 27 db támasz, azaz 54 férőhely; Ifjúság útja 71. szám előtt: 7 db támasz, azaz 14 férőhely; Rókus utcai sportpályánál 5 db támasz, azaz 10 férőhely; Xavér templom mellett 4 db támasz, azaz 8 férőhely; Lánc utcai rendelőintézet: 6 db támasz, 12 férőhely.
Ha minden jól megy idén októberben neki is állnak a melónak, így jövő tavaszra már mindenki önfeledten tekerhet az új úton.
Utolsó kommentek