Nem tudom megállni, hogy ne írjak a blogra kívánkozó új lakásunkról, melybe múlt héten költöztünk kis családommal. A lakás maga nem is releváns a témát tekintve, ellenben az udvart a Kálvária utcától elválasztó, kézzel megérinthető pécsi városfal közvetlen közelsége és több száz éves múltja nem engedi, hogy szótlanul menjünk el mellette.
A helyszín konkrétan a Papnövelde utca, ahol egy monstre, az előző rendszerben épült, dobozszerű társasház hátsó udvarában áll egy nem kis emelkedőn megközelíthető régi villaépület, amit valamikor megfeleztek és két lakást alakítottak ki benne. Van hozzájuk udvar elöl, meg hátul is, a hozzá tartozó várfallal, plusz panorámás kilátás a környező, fényképekre kívánkozó háztetőkre, a Keltaur-szoborra, a Havihegyi kápolnára, satöbbi, satöbbi. Nos, ebbe sikerült belefutnunk, de nézzük meg, hogy miért is jelentős képződmény a pécsi városfal.
Utolsó kommentek