Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
Korábban olvashattatok már a blogon Pécs elektronikus zenei helyzetéről, autentikus forrásból méghozzá: Bodoo és a Space Inhalerz is beszámolt tapasztalatairól és a megváltozott helyzetről, ami sokak meglátása szerint sem olyan mint régen volt, azaz nem túl idilli. Nekem viszont mostanság úgy tűnik, hogy pozitív irányba kezd változni a partiélet, tekintve, hogy az FPT-s srácok is egyre aktívabban pakolgatnak lemezeket, és a Zsolnay Kulturális Negyed újonnan nyíló helyei is vonzzák a jobbnál jobb programokat. A közeljövőben DJ Vadim, Jon Kennedy és Zoohacker is a városba látogat.

Szólj hozzá!

Címkék: zene

Ma már szerintem senkinek sem kell bemutatni a flash mobot, nemhogy definiálni, de ha mégis van olyan, aki tényleg nem találkozott még ezzel az újkori közösségformáló dologgal, az most figyeljen: a flash mob, vagy más néven villámcsődület emberek előre eltervezett akciója valamilyen vicces vagy figyelemfelkeltő tevékenységgel (párnacsata, közös tánc, tömeges esernyőnyitás), amelynek során egy adott időpontban és adott helyen összegyűlnek a részt vevők, valamilyen jelzésre elkezdik a megbeszélt dolgot, majd rövid idő, általában 1 perc után szintén egy megadott jelre befejezik tevékenységüket és mintha mi sem történt volna, mindenki szétszéled. Így már ismerős? Pécs is látott már sok flash mobot, tavaly is volt jó néhány, ezekből szemezgettem.
 
A decemberben 105 évesen elhunyt Eva Zeisel-ről sok hírportál megemlékezett, ezért nem is áll szándékomban most teljes életrajzát újból közölni, egy kattintással könnyen elérhető a világhálón. Ellenben szinte sehol sem részletezték a legfontosabb tényt, hogy amerikai tartózkodásáról hazatérvén 1983-tól a pécsi Zsolnay-gyár formatervezőjeként dolgozott és nem mellékesen igen dekoratív és egyedi kerámiákat tervezett.
 
 
A facebook, mint a kommunikációs formák és csatornák új nemzedéke rengeteg eddig nem ismert vagy ismert, de új formát öltött lehetőséget rejt magában. Például, célunk eléréséhez létrehozhatunk egy csoportot, amihez ha jelentős mennyiségű ember csatlakozik, imánk akár még meghallgatásra is találhat. Valószínűleg ez vezérelte a Peter Gabriel koncertet a Kodály Központba csoport létrehozóit is, akik a Kodály Központ 2012-es programnaptárjában hiába keresték kedvencüket.

1 komment

Címkék: zene

 

Hogyan lehet elvinni egy egész várost ráadásul a TV-n keresztül körülbelül félmilliárd otthonba? Erre a költőinek nem igazán nevezhető kérdésre a válasz a Travel Channel-en futó Inside Luxury Travel című műsor, amelynek stábja idén áprilisban a Seychelle-szigetek után érkezett Magyarországra, hogy Budapesten, egy vidéki luxuskastélyban, továbbá Pécsen és Villányban forgasson.
 
A legtöbb kiállításon a monumentalitás, a nagyság az egyik legfőbb jellemző, ami nem ritkán a hatásvadászat eszközét is meg kívánja testesíteni. Akarva vagy akaratlanul, de ezzel szembemenve a Pillangó Virágüzlet egyedi technikával készült, miniatűr papírmasé babákból rakta össze kiállítását a Zrínyi utcai VNA Galériában. Ráadásul mohás környezetbe helyezték a babákat, így szinte megelevenednek előttünk. A kiállítás 2012. február 8-ig látogatható, a hajtás után pedig adunk egy kis ízelítőt...

 

Javában tart az Első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásár ahol már a fél város megfordult, sőt, más városokból idelátogatók is szívesen keresik fel a Széchenyi teret. A kézművesek serényen árulják portékáikat, a borok folyamatosan forrnak az üstökben, a nyers lángosok glédában állnak a sütő előtt, egyszóval pezseg a hely. A hétvége ismét programokban lesz gazdag, holnap pedig a Weöres Sándor előtt tisztelgő flashmob keretében 33-szor elszavalt Galagonya és az ehhez ajándékba kapott lélekmelengető pálinka után végre kiderül, hogy mi is az, amire mindenki annyira vár.

Már csak két napig lehet beküldeni az építő véleményeket a www.afal.hu oldalon indított rendhagyó kritikai pályázatra az EKF program keretében megvalósult építészeti és köztérépítészeti beruházások témájában. Úgyhogy aki most tollat vagy billentyűzetet ragad, még simán el tudja küldeni csütörtökig írásos véleményét.
 
Pécs fő utcájának talán legpatinásabb épülete holnap estétől a Crazycurators Biennálé helyszíne lesz egészen január végéig. Aggodalomra semmi ok, nem a pár éve bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, azaz ismertebb nevén a Lipótmező szélnek eresztett lakóinak találtak végleges szállást, hanem a szlovák művészeti élet egyik fontos kiállító helye, a pozsonyi Space Galéria kétévente megrendezett művészeti dzsemborija érkezik a kultúra városába.

 
„Figyi, át tudnád küldeni a képeket?” – hallani gyakran a kérést, természetesen úgy, hogy az illető teljes képsorozatot vár a fotóstól egy eseményről, ingyen. Nem egyszer szembesül e kéréssel sorozatunk újabb alanya, Csortos Szabolcs is, akinek fotóit elsősorban az UNIV Pécs hasábjairól ismerhetjük.

Szólj hozzá!

Címkék: fotó

 
Tegnap végre volt alkalmam leruccanni a Széchenyi térre és beleszippantani a karácsonyi hangulatba, no meg egy kis forralt borba – amit szinte az összes gasztro sátorban lehet kapni -, közben pedig jól végigmustráltam a kézművesek portékáit. Épp nem volt semmilyen program, és az emberek száma is pont megfelelő volt, de ez nem jelenti azt, hogy itt ez a trend. Hétvégén ismét programkavalkád jön...

1 komment

Címkék: város

 
Ha Weöres Sándor még élne, biztosan versbe vagy mesébe foglalná a flashmobot, mint jelenséget, de a tiszteletére szervezett közösségi akciót biztosan. Az Első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásáron, a Széchenyi téren, december 16-án, 18 órától startol az a közösségi nyelvkulturális akció, melynek keretében 33-szor szavalják el a megjelentek a Galagonya című verset. És, hogy a motiváció is meglegyen, a résztvevők ajándék pálinkával melegíthetnek az eseményre, ami egy nagyon érdekes meglepetéssel zárul...
 
Már előre izgultunk múlt héten, ugyanis Az Év honlapja 2011 pályázatra benyújtott két nevezésünk - az Eozin Magazin és a Kodály Központ oldala - kapcsán kaptunk egy titokzatos telefont, hogy a pénteki díjátadón bérelt helyünk van, azaz valami elismerésben részesülünk, de jó marketinges módjára a szervezők csak egy kis információmorzsát dobtak elénk, hadd éhezzünk egészen a díjátadó estjéig.

Minden évben vannak kipakolós karácsonyi vásárok Pécsen, minden évben feldíszítik a várost és minden évben a decembert a forralt bor illata hatja át, de olyan vásárt és programsorozatot ami most jön, eddig még nem tapasztaltam a város életében. Az Első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásár ma délután nyitja virtuális kapuit a Széchenyi téren, ahol már napok óta áll a nagy karácsonyfa, és a forralt bor főző üstök alá is befűtöttek már.

 

Emlékszik még valaki az egykoron pécsi Spaceshit zenekarra? Itt azokat kérdem elsősorban, akik a bandával ellentétben maradtak a városban és nem disszidáltak a srácokkal párhuzamosan a messzi fővárosba, továbbá nincs lehetőségük minden áldott alkalommal feljárni Budapestre ha éppen SS koncert van. Nos, ugye, hogy rég volt amikor a digitális harcosok még délen aktívkodtak? Most viszont végre hazajönnek, igaz csak egy koncert erejéig...

Szólj hozzá!

Címkék: zene

süti beállítások módosítása