Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

Minden évben vannak kipakolós karácsonyi vásárok Pécsen, minden évben feldíszítik a várost és minden évben a decembert a forralt bor illata hatja át, de olyan vásárt és programsorozatot ami most jön, eddig még nem tapasztaltam a város életében. Az Első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásár ma délután nyitja virtuális kapuit a Széchenyi téren, ahol már napok óta áll a nagy karácsonyfa, és a forralt bor főző üstök alá is befűtöttek már.
 
Személy szerint én már nagyon várom, hogy a fabódéknak végre felhajtsák az ablakait és a nyüzsgő tömeg ezúttal nem as Sétatéren, hanem a szépen felújított Széchenyi téren jöjjön össze egy forralt bor vagy egyéb finomság mellett. Azt is nagyon várom már, hogy a kézművesek kipakolják különlegesebbnél különlegesebb portékáikat és megszállja a belvárost a nosztalgikus hangulat. Amit olyan kísérő rendezvények fokoznak vagy éppen visznek át egy teljesen más dimenzióba, mint a ma délutáni dr. Páva Zsolt polgármester, dr. Udvardy György megyéspüspök, Weisz Fanni, Pécs Város Arca és Vujity Tvrtko, Pécs Jószolgálati Nagykövete részvételével történő megnyitót követő középkori program a Bikali Élménybirtok jóvoltából, ahol én leginkább a páncélos fegyver-bemutató és az udvari bolond mellett leginkább az asszony „nevelés”-re vagyok kíváncsi.
Szintén mától indul útjára az a kiváló kezdeményezés, melynek keretében pécsiek mesélnek a tűz körül pécsi és saját történeteket, illetve gyermekmeséket. A Mesevásáron nevével ellentétben nem pénzért adják a történeteket, bárki meghallgathatja az önjelölt mesemondók mulatságos vagy épp tanulságos meséit. Holnap délután folytatódik a mesemondás a kisebb korosztálynak szóló résszel: ott már kicsik is mesélnek nem csak kicsiknek.
És már ezen a hétvégén megtapasztalhatjuk a POSZT-on oly nagy sikerrel futó celeb főzések téli változatát: a forralt bor főző versenyen ezúttal a Pécsi Nemzeti Színház, az OTP, a Tettye Forrásház, a PannonPower és Pécs Önkormányzata vonultatja fel szegfűszeggel és citrommal megtuningolt csapatait, hogy ellássa az átfázott tömeget lélekmelengetővel.
Akinek nem elég az ital, az készítheti ízlelőbimbóit Weisz Fanni főztjére is, ugyanis a Gasztro Show-n a Pécsi Irodalmárokkal csap össze Fanni és édesanyja.
Én unatkozni nem fogok, az már biztos, úgyhogy aki akar, csatlakozzon hozzám: indítunk egy díjnyertes forralt borral, aztán a többi már úgyis adja magát...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr203431159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása