A hamarosan kezdődő vizsgaidőszak Pécsett majd 30 000 diákot érint közvetetten, és ki tudja hány emberre van még hatással, akik közvetlenül érzékelik csak, mondjuk olyan dolgokban, hogy hirtelen kevesebb lesz a buli és hasonlók. Nos, aki akar még egy utolsót csobbanni a delírium és az élő zene kellemetes mocsarában, annak itt van újra a Pécsi Egyetemi Zenekarok és DJ-k Fesztiválja.

 

A nemrégiben megjelent, Néniket a bácsiknak című harmadik Kiscsillag lemez kapcsán adott egy igen kimerítő interjút a kimeríthetetlen Lovasi András az MTI-nek arról, hogy hogyan is kell viselkedni a Kispál és a Borz után illetve hogyan lehet humorral, iróniával megélni azt, ami elmúlt. Persze azért a Kiscsillagról is esik pár szó. Vagyis hogy elég sok.

 

 

Valóban, a mediterrán hangulatok városa a mese első számú közösségi helyszíne lesz a következő hetekben, ugyanis az Első Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásár keretében hetvenhét, mesélő kedvű, pécsi lakó fogja megosztani gyermek-, felnőtt- és pécsi meséit a nagyérdeművel a város meghívása jóvoltából. Az egyedülálló közösségi akció egyrészről a mese műfaja mellett kampányol, másrészről az erős pécsi és dél-dunántúli kötődésű nyelvgéniusz, Weöres Sándor emléke és költészete előtt tiszteleg. Úgyhogy nem is mondtam nagyot a címmel, sőt!

 

Tehetséges, szorgalmas és éppen emiatt nagy jövő előtt áll? Hát persze! Különben nem is kerülhetett volna sorozatunkba a szekszárdi születésű Márk Mirkó, akinek kereszt- és vezetéknevét sokan helytelenül felcserélik, a délszláv nevet a családban fellelhető Lászlók talán túlzottnak mondható aránya miatt kapta szüleitől. A teljesség kedvéért hozzátesszük: a família magyar és sváb származású…

Nem bírtam kihagyni ezt az alkalmi szóösszetételt a nyíregyházi Jurij kapcsán, akiknek persze semmi közük az űrhajóshoz, legalábbis, mint egyenes ági leszármazottak. Ma este a Szenesben tiszteletüket teszik és muszáj felhívni a figyelmet erre a fain kis koncertre, ugyanis pár éve még kezdőbb korukban a csapnivaló akusztikával rendelkező POTE aulát próbálták megszelídíteni a 30y-nal, ami persze nem sikerült egyiküknek sem, azonban olyan mély benyomást tettek bennem akkor, hogy azt mertem mondani, ez jobb mint az ipszi. Akkor legalábbis az volt.

 

A 30 évesnél idősebbek körében szinte kizárt, hogy legyen olyan ember, aki ne tudna az előző rendszer egyik közkedvelt lakberendezési tárgyáról, a szalonnázó parasztot ábrázoló szobrocskáról. Személy szerint a szüleim házában is fellelhető egy példány, akárcsak több ezer hasonszőrű háztartásban. A nappali szekrények elmaradhatatlan kelléke volt ez a szalonnáját bánatosan szelő bajuszos alak, aki, mint az a Művészetek és irodalom most is futó Hétköznapok Zsolnayja kiállításon kiderült egy valós személy volt. A hiedelmekkel ellentétben pedig nem is földművelőként, sokkal inkább kétkezi munkásként dolgozott, na, vajon hol?

 

 

Múlt héten nyílott a Művészetek és Irodalom Házában a Hétköznapok Zsolnayja, ahol a Szalonnázó paraszttól kezdve a piros eozinból készült szobaszobrokon keresztül régi relikviákig és fotókig számos tárgy idézi fel a pécsi legendát. Mindeközben a Ferencesek utcai Ezüstláz Ékszergalériában az Iparművészeti Múzeum Zsolnay tetőcserepeiből készült ékszereket mutatták be. Most pedig itt a legújabb: Sinkó András (1901-1976) szobrász 200 Zsolnay-porcelánfiguráját állítják ki november 12-től a Kiméra Tetőgalériában.

 

Nem kizárt, hogy Pécsen a Műszaki Főiskola tudhatja növendékei között a legaktívabb 30y rajongókat, akik a zenekar iránti imádatukat nem falfirkákkal, lepedőkkel, hanem az egyetem bejáratánál található közlekedési tábla „optikai feltuningolásával” fejezik ki.

Ugye emlékszik még mindenki az Ágoston téri földhányásokra, amiket furcsa módon a középkori templom és kolostor romjaira fittyet hányva hordtak oda és hagytak ott igen hosszú ideig, úgy, hogy a kezdeti értetlenség lassan átcsapott közönybe, és az emberek már kezdtek belenyugodni, hogy akkor ez ott is marad. Nos, pár hete munkagépek jelentek meg a téren és egy szempillantás alatt elhordták a földet.

 

 

Szinte belekívánja magát a mai felfedezésem az utóbbi időben vesézett street art témakörbe. Reggeli haladásom folyamán pillantottam meg a Felsővámház utcában ezt az elsőre csak újabb stencil alkotásnak tűnő, ám valójában utcanév táblaként funkcionáló ábrát. Művészeti értékét most ne vitassuk, talán nem is ez volt az elsődleges cél, sokkal inkább egyfajta költséghatékony alternatíva bemutatása a feltételezhetően drága pénzért legyártott fém táblák cseréje/pótlása kapcsán.

Ma reggel jött velem szembe ez a graffiti az Ágoston téren és nem tudtam megállni, hogy meg ne örökítsem az utókor számára eme ismeretlen költő Néró átiratát, amivel aktuálpolitikai és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalását fejezte ki egy olyan ház falán, ahol a hiányzó kapu betekintést enged a szükséglakások lakóinak életébe. Street art ez is a maga nemében, még ha az, amiről szól kicsit fájó dolog is. Viszont legalább szól valamiről, kifejez egy érzést, egy gondolatot, ellenben azzal a sok falra hányt akármivel, amelyek még esztétikai szempontból sem ütik meg a szintet. Jut eszembe, emlékszik valaki a Király utcai agyongraffitizett kapubejáróra, amit azóta lezártak de még mindig ott van - igaz fehérre mázolva - a Nappali és a Ferenczy Galéria között? És van valakinek fotója róla?    

 

Szerintem ezentúl zenészeket, zenekarokat és elsősorban lokálpatriótákat kéne csak felkérni város- vagy országimázs filmek készítésére és akkor végre felfedné valódi és talán szerethetőbb arcát Magyarország. Pécs már kilépett ebből a körből, ugyanis pénteken debütált az Music TV-n a Punnany Massif legújabb klipje, ami a Pécs Aktuál X című számra készült. Ám a video legfőbb különlegessége nem az újdonság varázsa.

Tegnap a felnövekvő generációval a Tettye téri játszótérre haladva igencsak felbosszantott, hogy nem tudtunk átmenni a Tettye téren és jelentős kerülővel tudtunk csak eljutni a junior dühöngőbe. Az ok viszont, ami akadályozta haladásunkat a hányattatott sorsú tér rehabilitációja - ami úgy tűnik a végére ér – kellemes meglepetésként feledtette el a bosszúságom. Az őszi délután úgyis alkalmas volt arra, hogy visszafordulva egy kisebb kerülővel közelítsük meg célállomásunkat. És ekkor ért a második meglepetés!

Ha a Zsolnayak tudták volna, hogy micsoda akusztikája van a gyár mellé épített Mauzóleumnak valószínűleg szabadalmaztatják az épületet és világszerte felépítették volna kisebb-nagyobb másait, gyarapítva a különleges koncerttermek számák. A templomokéhoz hasonló hangzású épület elsősorban ugyebár temetkezési hely, de nem gondolom, hogy a Budavári Mátyás Templom Kórusa - akik tegnapi, Bazilikában tartott koncertjük előtt ide is ellátogattak -, megszentségtelenítette volna liturgikus énekeivel. Sőt, új ízt adott a felújított épületnek az idős énekesekből álló kórus, melynek tagjai a fotózás és a videó kedvéért még a kapuból is hajlandóak voltak visszagyalogolni.

 

A tegnapi Sebestyén Márta koncert a Kodály Központban sokakat vonzott, és volt, akit meg is ihletett. Egyik lelkes olvasónk Szávai József írta le nekünk élményeit.

Október 24., este fél nyolc. Varázslatos személyiség. Mindannyian miatta vagyunk itt, a pécsi Kodály Központban, ahol első koncertjét adja és ahogy körbenézek, boldogan nyugtázom, hogy nem látok üres helyeket. Miatta vagyunk itt, a világ által is megcsodált hangja miatt, de a hang, amely CD-ről szólva is lenyűgöző, most intenzív jelenléttel is párosul.