Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
Megváltozott helyszínen, de a korábbiakhoz hasonló szolgáltatást nyújtva működik tovább az American Corner – Pécs, amelynek munkatársai az oktatási és tanácsadási tevékenység mellett kiállításokat szerveznek, filmklubot, könyvtárat üzemeltetnek. Szeptember 19-20-án pedig az Örökség Fesztivál – Pécsi Napok keretében kitelepülnek a Sétatérre.
 
Az American Corner 2004-2010-ig a Pécs2010 Menedzsmentközponttal egy épületben, a Mária utca 9. szám alatt működött, 2011 elejétől azonban a Zsolnay Negyedbe költözött. Céljai nem változtak az idők során. Elsősorban az Amerikai Egyesült Államok kultúrájáról adnak felvilágosítást az érdeklődőknek, valamint fontos szerepet kap az ösztöndíjakkal kapcsolatos tanácsadás is. (Ez utóbbi az Apáca u. 1/2. alatt található Baranya Megyei Európai Információs Pontban történik keddenként, bejelentkezéssel, időpontot a pecs@americancorner.hu címen lehet kérni.)
 
Ez az esztendő eddig sem volt eseménytelen az American Corner életében, hiszen májusban az Akvárium Terráriumban a Föld Napjához kapcsolódó kiállítást rendeztek, amelyen 1993-ig visszamenőleg kaphattunk ízelítőt ismert művészek által jegyzett, a témához kötődő alkotásokból.
 
 
A Corner másik akciója A MoMA legjobbjai: Vincent van Goghtól Jasper Johns-ig című vándorkiállítás volt, amely a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) legjelentősebb alkotásaiból mutatott be párat pécsi általános iskolákban.
Az előbb említett kiállítások szervezése és lebonyolítása mellett oktatási intézményekkel együttműködve a Corner munkatársai civilizációs órákat tartanak amerikaiak segítségével, valamint tematikus könyvtárat üzemeltetnek, amelyben nyitvatartási időben a különféle amerikai folyóiratokban, napilapokban is tallózhatunk.
 
"Az új helyszínen a célközönség igényeihez szeretnénk igazítani a tevékenységi körünket. Megújul a könyvtári állományunk, és újraindítjuk az amerikaiak által vezetett, ingyenes társalgási klubot és az angol nyelvű filmklubot is” – mondja Belénessy Réka projektmenedzser.
 
Ami az aktualitásokat illeti, szeptember 19-20-án 16-20 óráig az American Corner az Örökség Fesztiválon is jelen lesz, ahol a munkatársak készséggel tájékoztatják az érdeklődőket a régi-új szolgáltatásokról, az Amerikai Egyesült Államokba szóló ösztöndíj lehetőségekről, valamint egy kérdőív kitöltéséért cserébe környezetbarát vászonszatyrokat adnak ajándékba. Fontos célnak tartják ugyanis a környezettudatos szemléletet, és ezzel az eszközzel szeretnék felhívni a figyelmet a nejlonszatyrok használatának mellőzésére. Ehhez csatlakozik az erőteljes üzenet, amelyet a vászonszatyor oldalán olvashatunk: "stop bagging the planet".

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr703231366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása