Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
Miközben a belvárosban javában zajlik az Első Pécsi Fűszer Ünnep és Hagyományok Találkozója, ami a pár hónappal ezelőtti, Városháza előtt lezajlott fűszerültetés folytatása, a Negyedben – szintén ehhez az akcióhoz csatlakozva – Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Márta István ZSÖK igazgató vezetésével a környékbeli ovisok citromfüvet, kakukkfüvet és fodormentát ültettek a Sikorski-ház előtti térre.
 
Pécs több címet is magáénak tudhat már, többek között a Kultúra városa és a Mediterrán hangulatok városa titulust is, de most újabb kinevezéssel gyarapodott a repertoár. A Fűszerek városa akció és elnevezés keretében pár héttel ezelőtt Páva Zsolt polgármester vezetésével többféle fűszernövényt ültettek el a Városháza előtti virágágyásokba, azzal a céllal, hogy az akkor még csak tervezett, viszont most éppen futó Fűszer Ünnep keretében megvalósuló grillbajnokság résztvevői ezen növények felhasználásával is ízesíthessék főztjeiket. A növények egyébként azt is jelképezik, hogy Pécs kulturális sokszínűsége megfűszerezi a hazai kulturális életet.
 
 
Ezen az analógián továbbmenve a Zsolnay Kulturális Negyed is beszállt az akcióba, és mostantól 2000 fűszernövény díszíti a Negyed kertjeit. A fűszerültetésen megjelenő ovisok együtt kántálták Hoppál Péterrel a fűszerek neveit, majd együtt ültették el az első palántákat.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr574502470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása