Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
Nem gondolnám, hogy sok olyan város van a világon, ahol egy park, akarom mondani liget egy civil szerveződést is maga mögött tudhat, amely ápolja és életben tartja, még ha halódik is szegényem. Pécsett a hányattatott sorsú Balokány-liget megmentéséért harcolnak és teszik rendbe időnként a Balokány-ligetért Egyesület önkéntesei, akik, miközben hazafelé haladtam, ismét kivonultak és serényen tevékenykedtek a műveleti területen. Elnézve az állapotokat, volt dolguk rendesen.
 
 
Jó volt látni, hogy ezek emberek önzetlenül szedik a szemetet, nyírják a füvet, a fákat, tisztítják a tavat. Vibrált a levegőben, hogy magukénak érzik a Balokány-ligetet, de csakis jó értelemben: nem akarják, hogy elkallódjon ez a közkincs a városban és tesznek is érte, nem csak beszélnek és nyavalyognak. A Kodály Központ és Zsolnay Negyed között elterülő, mostohagyermekként kezelt park mintha senkinek sem kéne. Pedig nagyon vonzó, mini Central Park-ot lehetne belőle csinálni, ami nagyon feldobná a belvárost illetve a környéket.
 
 
Ez a pár jó érzésű ember követendő példát jelenthet a többség számára, és tevékenységük talán változtat azon a sajnálatos hozzáálláson, hogy mindent felülről várjunk.
 
 
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: civil

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr983229973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása