Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

 
Tehetséges, szorgalmas és éppen emiatt nagy jövő előtt áll? Hát persze! Különben nem is kerülhetett volna sorozatunkba a szekszárdi születésű Márk Mirkó, akinek kereszt- és vezetéknevét sokan helytelenül felcserélik, a délszláv nevet a családban fellelhető Lászlók talán túlzottnak mondható aránya miatt kapta szüleitől. A teljesség kedvéért hozzátesszük: a família magyar és sváb származású…
 
Mirkó nyolcéves volt, amikor kézhez vehette első fényképezőgépét, majd egy nyaralás alkalmával fedezte fel, mennyi mindent meg lehet örökíteni ilyen módon. Tizennégy éves korától szinte csak a sportnak élt, mégpedig a gördeszkázásnak, mely csaknem a teljes szabadidejét kitöltötte. A kedvtelésnek azonban egy sérülés vetett gátat.
 
„Eltörtem a lábam, ezért kedvenc sportomat jó ideig nem űzhettem. Fényképezőgépet ragadtam és a deszkás barátaimat kezdtem fotózni, majd hamar rájöttem, bizony ezen kívül még rengeteg érdekes, megörökítendő téma akad” – mesél Mirkó a kezdetekről. Még tizenéves korában rájött, hogy a digitális technika egyaránt kiválóan alkalmas mozgások fáziselemzésére vagy emlékképek készítésére.
 
 
Márk Mirkó úgy gondolja, hogy a fotósok világában is van a generációk között különbség. Ez szerinte elsősorban abban nyilvánul meg, hogy mivel nincs anyagköltség, ezért a fiataloknak szabadabban, de egyben felelősségteljesebben kell képeket készíteniük.
 
Főhősünknek nincs példaképe, viszont úgy érzi, Baricz Katitól – a jelentős szakmai ismeretanyag mellett – megtanulta, a fotózáshoz elengedhetetlen a bátorság, kezdeményezőkészség. Apropó, tanulás: Mirkó sohasem tanulta a fényképezést, kezdettől fogva autodidakta módon képezte magát, a „foglalkozása kettőspont” rubrikába pedig a „PTE ÁOK hallgatója” kerülhetne, tanulmányait nemcsak a bűvös „dr.” előtag megszerzéséért folytatja, szeretne praktizálni is.          
 
Mirkó immár 5 éve az UNIV Pécs fotósa. A szerkesztőségbe igen szerencsés módon került be, hiszen amikor először fogta kezébe a lapot, rögtön észrevette benne a hirdetést, amelyben fotóst kerestek. Másnap már az állásinterjún találta magát, ahol a beszélgetés, illetve a referenciák bemutatása után azonnal megkezdhette a munkát. „Az UNIV igazi szerelem számomra, most már nehezen tudnám elképzelni az életem nélküle. Az egyetem mellett nem az a kihívás benne, hogy gyorsan oda kell érni egyik helyszínről a másikra, hanem az, hogy a fotóriporteri munka a hallgatóétól igencsak másfajta gondolkodást igényel”.  
 
 
Az igazi elismerést az jelenti Márk Mirkónak, ha egy-egy fotóján keresztül a befogadók véleménye visszatükrözi az eredeti képalkotói szándékait. A kemény, őszinte kritikát pedig nemcsak, hogy tűri, de kifejezetten szereti is, hiszen úgy véli, tanulni igazán csak abból lehet. „Azt szeretném, hogy a fotóim mindenkor közvetítsék az érzelmeimet. Ha valaki megnézi azokat a fotókat, amelyeket jómagam fontosnak tartok, eléggé változatos képet kap. Az aktuális kedvenc képem mindig az, amit még nem készítettem el”.
 
 
Azonban néha történik olyan is, hogy éppen az exponálás mellőzése vagy a már elkészült képek törlése jelenti az erkölcsileg elfogadható magatartást. Mirkót a Szekszárdi Modellező Klub egy tagja 2006-ban felkérte, hogy örökítse meg az őcsényi modellrepülő napot. Az esemény szörnyű tragédiával zárult, egy repülőgépmodell a nézők közé zuhant, s egy szekszárdi házaspár szörnyethalt a balesetben. Mirkó csak néhány méterre állt a tragédiától és exponált is néhány felvételt. „Nem tudtam elképzelni, hogy pénzt vagy bármilyen előnyt kovácsoljak abból, hogy csak én rendelkeztem ezekkel a fotókkal, amelyeket még végignézni is képtelen voltam. Ezért még a helyszínen az összes képet letöröltem”.
 
 
Mirkót mostanában leginkább a divat- és konceptuális fotózás foglalkoztatja, ebben szeretne fejlődni még jobb eredményeket elérni. Szerencsésnek tartaná, ha a pécsi képző-, ipar- és fotóművészek között hatékonyabb együttműködés valósulna meg, hiszen egymás munkáira jó hatással lehetnének.
 
 
A fiatal fotós jelenleg több olyan sorozaton dolgozik, amelyek egy-egy témára vannak felfűzve, például szívesen örökít meg egy-egy csendéletet szociofotóként (pl. gazdájuk által díszítgetett horgászstégeket, hétvégi házak kertjeit). Izgalmas kísérletnek bizonyul egy másik elhatározása is. Tematikus, filmszerű sorozatokat készít pécsi fiatalokról, melyekben a város és a Mecsek szintén fontos szerepet kap. Ezek első tagja egy fiktív randevúra siető lányról szól, tisztelgésül Claude Lelouch C'était un rendez-vous című 1976-os rövidfilmje előtt.
 
Sok sikert hozzá!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr873389361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.