Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

A Fiatal Európai Alkotók – Kortárs Művészeti Utazó Biennálé (Jeune Création Européenne - Biennale Itinerante d'Art Contemporain) másodjára érkezik Pécs városába. A kilenc ország részvételével megvalósuló projekt célja, hogy összegyűjtse majdnem száz Európában élő…

Tegnap egy amerikai árverésen a nyugati parton 55 ezer dolláros leütési árral 65 ezer dollárért - benne az aukciós ház prémiumával – kelt el a képen is látható 37 centi magas, restaurált állapotú Zsolnay „Sárkány" váza. Ez forintban körülbelül 15 milliós összeg. A…

Pécs belvárosának legkülönlegesebb vendéglátóhelyei 2008 óta harmadszorra adnak otthont és bemutatkozási lehetőséget fiatal fotósoknak, festőknek és grafikusoknak a Portfolio Points rendezvénysorozat keretében. A fővárosi PPP kistestvére április 12-14. között minigalériává…

   Soha nem jártam még olyan versenyen vagy megmérettetésen, ahol nem csak a szurkolók illetve az általuk gerjesztett hangzavar hiányzott, hanem még a versenyzők is totális csendben, azaz egy szó nélkül tették dolgukat. A PTE Művészeti Karán tegnap tartott…

  Minap botlottam bele az arckönyvön egy minimál infóval megspékelt  hírbe, miszerint a német Urban Art Kommunikation idei rendezvényén január 27-től február 29-ig hazai, konkrétabban pécsi művészek munkái is szerepelnek. Tekintve, hogy helyi viszonylatban jelentős…

  Pécs fő utcájának talán legpatinásabb épülete holnap estétől a Crazycurators Biennálé helyszíne lesz egészen január végéig. Aggodalomra semmi ok, nem a pár éve bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, azaz ismertebb nevén a Lipótmező szélnek eresztett…

  Tehetséges, szorgalmas és éppen emiatt nagy jövő előtt áll? Hát persze! Különben nem is kerülhetett volna sorozatunkba a szekszárdi születésű Márk Mirkó, akinek kereszt- és vezetéknevét sokan helytelenül felcserélik, a délszláv nevet a családban fellelhető Lászlók…

  Szinte belekívánja magát a mai felfedezésem az utóbbi időben vesézett street art témakörbe. Reggeli haladásom folyamán pillantottam meg a Felsővámház utcában ezt az elsőre csak újabb stencil alkotásnak tűnő, ám valójában utcanév táblaként funkcionáló ábrát.…

  A kultúra városa sem mentes az összefirkált házfalaktól, azonban nem mindegy, hogy ezek a firkák a mindent beborító tagek – a graffitisek kézjegyei, azaz nevei –, a béna szárnypróbálgatások, vagy esetleg művészi módon kivitelezett graffitik vagy street art…

Van egy pincészet Villányban, ahol rájöttek, hogy a grafikusoktól és reklámstúdióktól általában csillagászati összegekért cserébe kapott sokszor semmi újat nem tartalmazó tervek helyett inkább a fiatalokat dolgoztatják. A Vylyan Szőlőbirtok és Pincészetnél a cél…

  Akármennyire is szeretnénk, hogy valamelyik magyar város, akár Pécs is Banksy és a hasonló kaliberű street art-osok mekkája legyen, meg kell elégedjünk a sokszor inkább csak esztétikai jelentőséggel bíró rajzokkal, üzenetet, jelentést a legtöbb esetben nem nagyon kell…

  Szeptember 20-án a Művészetek és Irodalom Házában megnyílt Rényi Krisztina grafikus, illusztrátor kiállítása. A tárlat szervesen kapcsolódik a Mesés hétvége című rendezvénysorozathoz, amelynek szintén a Széchenyi téri intézmény ad otthont szeptember 30. és október…

  És tették mindezt legálisan! Nem kell aggódni, nem szabadnapos a közbiztonság, sőt, rendőri felügyelettel készül(t) az a hatalmas graffiti egy busz oldalán a Konzum áruháznál, amit az Autómentes nap keretein belül készítettek helyi firkászok, miközben reggel 9-től a busz…

  Soha nem jártam még olyan kiállításon, ahol fogyatékkal élő emberek képeit lehet megnézni, de most végre megtört a jég és kielégítettem évtizedes kíváncsiságomat. A többség sajnálattal és szánalommal fordul feléjük, amit ők nem igazán vesznek jó néven, én…