Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

Régóta áhított álma valósul meg Pécsett a bringázó egyetemistáknak és mindenkinek aki ezt a fajta közlekedési módot preferálja és gyakori vendége az Ifjúsági úti campus és a Zsolnay Kulturális Negyed közti útvonalon valamelyik intézménynek, lakóháznak, miegymásnak. Októbertől ugyanis végre nekiállnak az egyetemet a negyeddel összekötő bicikliútnak.
 
Pécs városa a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. által írt pályázatával egészen pontosan 67 483 791 forint támogatást nyert erre a projektre, melynek keretében védett és biztonságos útvonalat alakítanak ki a két keréken közlekedők számára. A projekt összköltsége egyébként 74 981 990 forint, melyből Pécs 7 498 199 forintot biztosít. Legutóbb a Pécs - Orfű és a Pécs – Pellérd bicikliút készült el, most városi kistestvére van soron.
 
A legfontosabb azonban, hogy merre is visz ez az útvonal és hogyan lesz megoldva az autók közötti szlalomozás.
 

Az Ifjúság útjától a Rókus sétányig elválasztott gyalog- és kerékpárút épül, majd a Rókus utcát keresztezve az egyetemi épületek közötti kis átjárón  a panelok mögött szintén elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárúton haladhatunk tovább a Petőfi utcáig, majd ott a körforgalomnál átkelve jön egy kis kalandozás. Ugyanis a hivatalos útvonal bevisz bennünket az Alkotmány utcába, majd az épületek közül kibukkanva egyszer csak a Kodály Zoltán úton találjuk magunkat, ahol rövid haladást követően visszakerülünk a házak közé: következik a két irányú Báthory utca, ezen egészen a Barbakán bástyáig haladhatunk tovább. Eddig a pontig négy helyen is létesítenek majd U alakú kerékpártámaszokat.
 

A bicajosok védelme érdekében a belvárosban a Barbakántól egészen a Király utca végéig 30 km/h-s sebességkorlátozás lép életbe. Az ügyességi után viszont a bicajosoknak most  a gyorsasági szakasz jön – remélem nem fognak kerékpáros traffipaxokat kihelyezni - az Esze Tamás utca- Janus Pannonius utca- Széchenyi tér- Mária utca- Nagy Flórián utca vonalon. Majd egy jelentős jobb kanyarral letérünk a Király utca irányába az újonnan épülő Nagy Flórián utcai aszfaltburkolaton, kibukkanunk az MKB Banknál, itt rögtön balra fordulunk és egészen a Felsőmalom utcai kereszteződésig tekerünk, ahol kíváncsian várjuk, hogyan oldják majd meg az áthaladó bicajforgalom versus autók helyzetek. Ha ezt túléltük, indulhatunk is tovább a Király utca végén lévő körforgalomig, ott a zebrán áthaladva a már kész Felsővámház utcai kerékpárúton szakíthatunk tovább a Negyed felé.
 

A Major utcánál viszont egy enyhe jobbossal lekanyarodunk és hátradőlve, nulla kézzel legurulunk a kerékpáros nyomon egészen a Negyed Major utcai bejáratáig.
 

És mindez számokban: a végig táblákkal jelzett útvonal 3,2 kilométer hosszú, 203 méter elválasztás nélküli, 602 méter elválasztott gyalog- és kerékpárút, illetve 557 méter hagyományos kerékpárút épül és kerül kialakításra. Na meg persze rengeteg figyelemfelkeltő jelzés.
 
A már említett biciklitárolók pontos helyei és számai pedig a következők: PTE BTK, Ifjúság útjai központ: 27 db támasz, azaz 54 férőhely; Ifjúság útja 71. szám előtt: 7 db támasz, azaz 14 férőhely; Rókus utcai sportpályánál 5 db támasz, azaz 10 férőhely; Xavér templom mellett 4 db támasz, azaz 8 férőhely; Lánc utcai rendelőintézet: 6 db támasz, 12 férőhely.
 
Ha minden jól megy idén októberben neki is állnak a melónak, így jövő tavaszra már mindenki önfeledten tekerhet az új úton.

5 komment

Címkék: város

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr873752699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emceze 2012.01.26. 10:35:45

bicikliút, végig megyek rajtad én... :)

Kampec 2012.01.26. 11:40:32

Az útvonal egész ígéretes, de van egy nagyon gyenge pontja sajnos, ez pedig a Felsővámház utcai kerékpárút. Ez igazi büntetés minden bicajosnak, sok gond lesz vele, és az úton fognak (fogunk) menni sokan helyette, szabálytalanul... Kíváncsi leszek, hogy mi fog ott többször előfordulni, bicikliútra parkolt autó elszállítása és büntetése, vagy a bicikliút helyett az úton közlekedő bicajos büntetése. Fenti állításom tapasztalat alapján alakítottam ki, mondjuk ha látványos színmegkülönböztetés kerülne a kerékpáros sávra (piros, nagy piktogramokkal), akkor talán, talán egy picivel javulhatna a helyzet, és egyértelműbb lenne, mind autósnak, mind gyalogosnak, hogy azt a sávot célszerű szabadon hagyni, van rajta nélkülük is elég terepakadály, pl. villamosági szekrény, lámpaoszlop...

Az út többi szakasza megfelelőnek tűnik első ránézésre, ami van korábban nem elválasztott gyalogos/kerékpáros rész az nem probléma, mivel autómentes és kisebb gyalogosforgalmú szakaszon kell közösködni, tehát remélhetőleg konfrontáció mentes szakasz lesz. A belvárosi szakasz is a legjobb választás, mostanáig ezt használta a bicajosok többsége szerintem, szabálytalanul mivel egyirányú utcákon kellett szembe menni nagyrészt, de ez ezek szerint feloldásra kerül végre!

futótűz 2012.01.26. 12:01:14

Nem kritika !
A PécsMa (online) "hozta" a térképet - ( 4 részletben !) - akit érdekelne, esetleg öntevékenyen nézzen utána !
(Remélem nem tartjátok reklámnak!)
Nem kerékpározom, de van bennem... "együttérzés!"

futótűz 2012.01.26. 12:08:16

Re:Kampec
Bár ez itt egy elég régi "vélemény," - esetleg ajánlom másoknak is, megtekintésre. Természetesen - amióta olvastam - azóta sem jártam arra,- (csak jutott eszembe) koos.hu/2010/06/29/ekf-kinek-epult-ez-a-kerekpar-ut/

SupremeRulah 2013.01.30. 14:26:40

KTK és ÁJK összekötés? Tudásközpont könyvtár?