Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
Szerintem ezentúl zenészeket, zenekarokat és elsősorban lokálpatriótákat kéne csak felkérni város- vagy országimázs filmek készítésére és akkor végre felfedné valódi és talán szerethetőbb arcát Magyarország. Pécs már kilépett ebből a körből, ugyanis pénteken debütált az Music TV-n a Punnany Massif legújabb klipje, ami a Pécs Aktuál X című számra készült. Ám a video legfőbb különlegessége nem az újdonság varázsa.
A két megmondóember, Rendben Man és Wolfie által megénekelt Pécs dalhoz a zenekar olyan klipet készíttetett ami bemutatja a város azon helyeit is, amelyek nem szerepelnek az utazási prospektusokban. Persze jó néhány lényeges és meghatározó helyszín sem maradhatott ki a videóból: többek között a Kodály Központ, ahol a zenekar is megfordult idén tavasszal a Pécsi Hangzás koncertsorozat keretében, a Tettye zegzugos utcácskái, a srácok által igencsak kedvelt és gyakran látogatott király utcai szórakozóhelyek sora, a Mecsek, a ZION, a Tudásközpont, és az egykor szebb napokat látott Varázskert. Természetesen a város emblematikus (zenész)figurái is felbukkannak a képeken, köztük Gróf Balázs, Beck Zoli, Lovasi András, Takáts Eszter, sőt, még a HétköznaPI CSAlódások is , de a parkour-osok és a break-esek is körbeugrándozzák/pörgik a várost, utóbbiak a Kodály aulájában koptatják a flasztert.
A műfajban nem a Punnany találta fel ezt a fajta „bemutatjuk a lakóhelyünket, mert a világon nincsen királyabb hely” kategóriát, láttuk már számtalan hip-hop előadó tolmácsolásában, hol ijesztő gettók képeivel, hol álomvillákkal fűszerezve, amelyekbe halandó ember fia vagy nem szívesen vágyik, vagy az életben be nem teheti a lábát. A Punnany-nak viszont összejött az, ami ezeknek a bandáknak nem: úgy népszerűsítik a várost – és persze önmagukat -, hogy a klisék háttérbe szorulnak, és a leendő turisták igen erős motivációt kaphatnak, hogy végre lefoglalják repülőjegyüket, pogányi landolással. És akkor talán élet költözik a „szellem reptérbe” is végre.

Szólj hozzá!

Címkék: zene

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr403342102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.