Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
Szeptember 20-án a Művészetek és Irodalom Házában megnyílt Rényi Krisztina grafikus, illusztrátor kiállítása. A tárlat szervesen kapcsolódik a Mesés hétvége című rendezvénysorozathoz, amelynek szintén a Széchenyi téri intézmény ad otthont szeptember 30. és október 2. között.
 
Rényi Krisztina már főiskolás korában megismerte a sokszorosított technika majdnem minden műfaját. Akkoriban szitanyomatokat alkotott, azonban e technika kiszorulását követően később litográfiákat és rézkarcokat készített. „Amikor végeztem a főiskolán, csak a Móra Kiadó foglalkozott meseillusztrációkkal, az első hét évben csak fekete-fehér munkákra kértek fel. Éppen ez jelentette a problémát, hiszen a speciális litográfiai technikával készült munkáimon alig látszott az idő- és energiaráfordításom”.
 
 
Rényi Krisztina úgy véli, hogy a hazai meseillusztrációs szakmát is elérte a bulvárosodás, a kereskedelmi szempontok előtérbe kerülése. „Nemzetközi szinten más a helyzet. Ha ellátogatunk a párizsi Salon du Livre de Jeunesse rendezvényre, ahová a kiadók és a legfontosabb intézmények mellett számtalan óvodást és iskolást is elvisznek. A fesztiváli pezsgéshez hozzájárul a könyvgyűjtő szenvedély is”.
 
A mese töretlen népszerűségét jól jelzik a hatalmas kasszasikert jelentő filmek is, mint például a Gyűrűk ura vagy a Harry Potter, de az amerikai vígjátékokban is fellelhetők mesei elemek (pl. a jó győzelem a gonosszal szemben). Talán ennek oka lehet az is, hogy az emberek így próbálnak kiutat keresni vagy legalábbis kikapcsolódni a mindennapi mókuskerékből.
 
 
A Ferenczy Noémi-díjas (és számtalan más elismeréssel jutalmazott) művésznő azonban nemcsak meseillusztrációkat készít, hanem önállóan is alkot. Korábban sokat foglalkozott az asztrológia és a magyar népművészet szimbolikájával, a mitológiával, s mindezek összefüggéseivel. Ebből a komplex és átfogó rendszerből merítette a témáit elsősorban az 1980-as években készült munkáihoz. Rényi Krisztina a Balatonon és Szentendrén él, egyfolytában, tehát télen-nyáron dolgozik, hiszen a határidők kötik, az önálló alkotómunka pedig új technikai kísérletekre sarkallja. Munkáival nemrég mutatkozott be 33 művész társaságában a Pekingi Szépművészeti Múzeumban, októberben pedig önálló kiállítása nyílik a budapesti Forrás Galériában.
 
Mindig nagyon vonzott a mesés kelet, egy időben képeslapokat gyűjtöttem róla. Ha az ember nagyon akar valamit, egy idő után sikerülni fog, így nekem is több alkalmam nyílt Japánban járni. Olyannyira megtetszett ez a csodás ország, hogy egyszer szívesen élnék ott. Nem villámlátogatásra, hanem igazi elmélyedésre vágyom, remélem, egyszer ez is megadatik nekem”.
 
A kiállításmegnyitóról az Eozin Magazinon találsz képgalériát.

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr563248075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.