Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

  

Már beírtam a kötelező programok közé a jövő hétfőt, ugyanis a Kodály Központ egyedülálló hangzással rendelkező és világszínvonalú hangversenytermében debütál a májusban vásárolt, 280 centis Bösendorfer 280 B, amit egyedi kézimunkával készítettek és a gyártó Imperial nevű csúcsmodelljénél csak tíz centivel kisebb, illetve a majd fél tonnás Steinway D-274 zongora, amely 6 centivel rövidebb a Bösendorfernél. A megszólaltatásban pedig nem akárkik segítenek majd...
 
Király Csaba Liszt-díjas zongora- és orgonaművész és Jandó Jenő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, egyetemi docens, Liszt- és Kossuth-díjas érdemes művész, a Bartók-Pásztory-díj kitüntetettje csapnak össze hétfőn a Kodályban a két zongorán. Valójában persze nem harcról van szó, ám mindenképpen emlékezetes esemény lesz a ház történetében amikor felcsendülnek majd a kicsit lágyabb és puhább Bösendorfer és a keményebb, markánsabb hangzású Steinway hangjai, és egyenként, majd együtt betöltik a hangversenyterem legkisebb réseit is.
Lesz akinek az egyik, lesz akinek a másik és lesz akinek mindkettő tetszeni fog majd, azt viszont elképzelni sem tudom, hogy lesz majd olyan, akinek egyik, világszínvonalat képviselő hangszer hangja sem nyeri el a tetszését.
Király Csaba egyébként a Bösendorfer kiválasztásában is részt vett, sőt ő vállalta a behangolást is.
A két zenész Schubert, Liszt és Mozart műveivel járatja majd be a zongorákat.
 
Az Eozin Magazinon részletes írás foglalkozik a hangszerekkel és zenészekkel.

1 komment

Címkék: zene

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr143242862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.23. 19:29:49

Hm, ez szép kis koncertnek ígérkezik :)
Mondjuk a cím valahonnan deja vu, de nem tudom, honnan.
süti beállítások módosítása