Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

1991-ben kezdte világra szóló utazását Debasis De, a 49 éves indiai tanár, aki egy villámlátogatás erejéig Pécset is megtisztelte. Kalkuttából indult egy évvel azután, hogy találkozott az 1997-ben elhunyt Kalkuttai Boldog Terézzel, közismertebb nevén Teréz anyával. Eddig 142 országban járt, elmondása szerint Mahatma Gandhi tanait és a békét hirdeti. Pécsett a Széchenyi téri Infopontba tért be, az ott dolgozók meséltek róla.
 
Debasis a helyi Rotary klubot kereste elsősorban, ugyanis utazását a klub és az UNICEF támogatásából továbbá különböző adományokból finanszírozza. Mindennel utazik, ami mozog, mondta, de egyszer Sierra Leonéból helikopterrel repült Líbiába és a háborús helyzet miatt nem szállhatott le a gép, így ejtőernyővel kellett kiugraniuk. Könnyebb, mint az autóvezetés – tette hozzá viccesen. Egy zsák is mindig van nála, ami tele van a Himalája lábánál növő rudraksha fa vörös, diószerű termésével, melyből imaláncot készítenek, amit vallási és meditációs célokra használnak. Szent jelentőséget tulajdonítanak neki, és hogy szerencsét hozzon Pécsett is hagyott néhány darabot.
 
 
Afrikát egyébként már olyan szinten bejárta, hogy csak annyit válaszolt a visszatérését firtató kérdésre: No need to go. Kiválóan beszélte a némettel kevert angolt, a polgármester neki csak bürgermeister volt. A városvezetők ugyanis a másik célcsoport, akikkel találkozik, ha megérkezik egy városba.
Az Infopontban töltött körülbelül két óra alatt azt is elárulta, hogy Magyarország nagyon tetszik neki, turisztikailag fejlődőképes, csak kár, hogy nincsenek elefántok.
Majd mosolyogva kérdezte a dolgozóktól, hogy aludtak-e már krokodillal, oroszlánnal és hercegnővel. Nem magyarázta meg a kérdésfeltevés okát, csak sejteni tudták a munkatársak, hogy neki ezek a kalandok már ki vannak pipálva.
Felesége egy román nő, akivel Romániában ismerkedett meg és nagy álma ott egy indiai éttermet nyitni.
Pozitív kisugárzású, céltudatos embernek ismerték meg az infopontosok a béke utazó nagykövetét Debasis De-t, aki mellesleg piros Marlborót szív.
 
 
 

 

1 komment

Címkék: utazás

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr403183307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@X 2011.09.08. 06:08:04

Utazóhoz :
www.ntv1.hu/video/egy_europai_kalandor_tortenete___simon_wintermans_beszamoloja_499
Más : olvasom, "Idén is lesz TuliPécs,Simon 60 ezer hagymát vett októberre!" (Google keresőbe írva)
Ha jól tudom, október 01. (szombat) -a helyszínt és időpontot nem találtam a neten. Sajnos.
süti beállítások módosítása