Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
2010. december 16. ünnepi és történelmi nap volt Pécs életében. Ekkor adták át ugyanis a Pécs2010 EKF program keretében megépült Kodály Központot a nagyközönségnek. A koncertteremben azóta hazai és nemzetközi szinten is (el)ismert sztárok léptek fel, itt járt Maxim Vengerov, a világhírű hegedűművész, valamint Al Di Meola, Trilok Gurtu és Jan Garbarek, Erik Truffaz, a King Singers együttes, a neves zeneszerző, Krzysztof Penderecki, és említhetnénk még a teljesség igénye nélkül Lajkó Félixet, Dés Lászlót, Somló Tamást is.
 
A megnyitás óta számos dicsérő, méltató szó elhangzott, amely a Kodály Központ akusztikáját, építészeti kialakítását, belső tereit illeti, de nagyon kevés alkalommal került szóba mindaz, ami az intézmény által nyújtott új minőségből következik. Bizony a különleges csigaformájú impozáns épület nagytermében nincs lehetőség későként vagy épp arra járóként” a lépcsőn ülve bliccelni, hátul, a sarokban szerényen ácsorogni, mert mindenki a saját jegyén szereplő számozott székre ülhet le. (Mindez, mármint az ültetési rend vészhelyzetben a terem gyors kiürítésének, a menekülési útvonal biztosításának alapfeltétele is egyben.)
 
 
A minőség együtt jár egy olyan magatartásformával, a rendezvény idejére szóló alkalmazkodási kényszerrel is, amely a Kodály Központ összes látogatója számára egyszerre garantálni tudja az élményt, a feledhetetlen este emlékét.
 
Amikor ugyanis Udvaros Dorottya lágy zenei kísérettel gyönyörű hóesésről énekel, amikor az autista esőembert alakító Kulka János egy széken ülve akár egy tekintettel is képes megszégyeníteni fölényes és hetvenkedő testvérét, amikor Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György egymásnak felelgetnek egy-egy hanggal a zongorán, nos, akkor a hang fennakad, lehellet megszegik. Megtörténik a csoda. Ott, akkor, egyszer.
 
Immár közhely, hogy a Kodály Központ termének akusztikája világszínvonalú, és még a legapróbb nézőtéri zörejt is képes felerősíteni, zavaróvá tenni. Ahhoz, hogy a közönségben ülve egyformán részesedjünk a csodából, az egyszeri varázslatból, nem elég a belépőjegyet megváltanunk. Ugyanis a csoda hiába is készült láthatatlan nemes anyagból apró szilánkokra törhet, sokféle okból. Elegendő ehhez egy a sokadik sorban váratlanul a földre pottyanó vagy kinyíló esernyő, egy rossz helyen elhelyezett bőrönd, amelyben megbotlik valaki, egy becsempészett üveg kóla, amelyből az utolsó cseppek szívószállal történő elfogyasztása lehet, épp a csoda néhány másodpercére esik.
 
Szintén rendkívül zavaró, ha valaki, aki az eseményről elkésett és persze a sor közepére szól a jegye, mindenkit felállítva beoldalaz a helyére, ráadásul a színpad felé nézve, mindenkinek a hátát mutatva. Nem kevésbé kerülendő, ha valaki telefonját vagy épp kedvenc kompakt fényképezőmasináját magasba tartva örökíti meg az eseményt, amely nemcsak szerzői jogi okokból tilos, hanem a vakuzás miatt a színpadi látványt is jelentősen rombolja.
 
A Kodály Központban egy-egy program lebonyolításáért és az intézmény működtetéséért felelős emberek a nézők érdekeit szem előtt tartva azt szeretnék, ha a csodából mindenkinek kijutna. Ezért ha a kólát és a bort a büfében fogyasztjuk el, az esernyőt és a bőröndöt a ruhatárban hagyjuk, telefonnal vagy fényképezőgéppel nem exponálunk és rontjuk a látványt, részesei lehetünk a varázslatnak. Megéri, nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr93065106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.