Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

 
Eszméletlen „lájkhadjárat” helyszíne volt az utóbbi napokban Pécs és a facebook, aminek eredményeképpen a pécsi Cseri Hannát a random mód verbuválódó online közösség egészen a második helyig juttatta!
 
Pécs, a magyar Liverpool nem csak a progresszív és underground zenék fővárosa, ahogy fogalmazott Beck Zoli a pécsi döntőt követően, hanem ezután már a digitális gitározás fellegvárának is nevezhető.
A világversenyre nevező 16 éves pécsi diáklány sikere nem egyedülálló a városban. Két évvel ezelőtt egy hasonló megmérettetésben vett részt a pécsi döntő egyik zsűritagja, Pálfi András is, aki a szintén internetes Guitar Idol 2009 verseny döntőseként egészen Londonig jutott, ahol élőben mutathatta be gitártudományát.
Persze a siker nem egyoldalú. A dobogó második fokának megszerzéséhez szükség volt ugyanis a közösségi oldalra és egy csomó lájkra. Mondhatni sok múlott a közönségen, az időközben egyre bővülő szimpatizánsokon, a barátokon, az ismerősökön, és a családtagokon. Pécs és az ország online közössége annak ellenére gyűjtött össze Hannának ennyi lájkot, hogy a versenyt megnyerő Bharath Ulaganathan, egy ötcsillagos indiai egyetem hallgatója, a megosztott második hely elsője Justin Arras pedig egy meghatározó amerikai áruházlánc fiatal alkalmazottja. Hátterüket tekintve feltételezhetően mind a ketten hatalmas szavazótábort tudtak maguk mögé állítani, és még az időzónák is nekik kedveztek. Ugyanis a véghajrában Magyarországon éjszaka volt, így a magyar idő szerint szerdán hajnali 4-kor lezárult verseny utolsó részében – érthető okokból – a hazai közönség már nem nagyon tudott részt venni. Ennek ellenére a Pécsi Művészeti Szakközépiskola diákja mögé annyian sorakoztak fel, hogy ez akár az összefogás mintapéldája is lehetne. A szerkesztőségben egész nap izzottak a telefonok, jöttek és jöttek az újabb lájkok, a kollégák egymásra licitálva szereztek egyre több és több lájkot Hannának, aki mindeközben a Balatonon nyaralva izgulta végig az eseményeket. De erről majd bővebben az Eozin Magazinon hamarosan megjelenő, vele készült interjúban...
Addig is gratulálunk neki!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr703047328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.