Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
Fotó: wikipédia
 
Nézőrekord, váltakozó időjárás, özönvíz, óriás csúszda, visszatérő Hiperkarma, bemutatkozó Velőrózsák, a Petőfi Rádió hazai felhozatala, öt színpad, fröccstúra, (nagy)családias hangulat… Bezárta kapuit az idei Fishing on Orfű.
 
A mecseki üdülőfalu minden évben pár napra átadja magát egyfajta szolid őrületnek, amit már a kezdetektől fogva legalizáltak, bízva Lovasiék akkor lefektetett ars poetica-jában, miszerint ez egy családias fesztivál lesz. És az is lett. Idén először ugyanis ki is kellett tenni a megtelt táblát a szombati napon: 5500 ember tartózkodott a kemping területén.
A csütörtöki, első napot viszont nem úszta meg szárazon senki. A körülbelül éjfél táján érkező vihar miatt félbeszakadt a Blind Myself koncertje, és volt, aki nem is játszhatott. Soerii és Poolek, a La Fanfare en Pétard és a RATM tribute zenekar is kihagyni kényszerültek tervezett fellépésüket. Hobonak pedig nem tetszett a helyszín, ezért inkább nem is zenélt. Volt ellenben Hiperkarma visszatérés telített nézőtérrel a nagyszínpadnál, Üllői Úti Fuck, ugra-bugra a Punnany Massiffal, keményzenei kalandozás a Subscribe-bal, a Grand Mexican Warlock-kal, és az Istenhátamögöttel. Plusz özönvíz, meg random módban kezdődő esőzés, meg ami ilyenkor szokásos.
A hirtelen jött nyár eleji apokalipszis sem szegte kedvét azonban a megjelenteknek, ezt látván az időjárás is átváltott unalmas üzemmódba pénteken és átadta helyét a Quimby-nek és rekordszámú közönségének, a Pál Utcai Fiúk is uralták a grundot, Szűcs Krisztián is hozta a szintet a HS7-nel, nem beszélve a magyar Juliette Lewis-ról, azaz Németh Juciról. Ian Siegal is megszórta blues-zal a közönséget, és az A38 rímfaragói sem hagyták szó nélkül a hip-hopra éhes egybegyűlteket.
Az utolsó napra is jutott izgalom, az este 11 után érkezőket már csak egy Megtelt! tábla fogadta. Aki viszont előbb érkezett az kapott Budapest Bárt, Kiscsillagot, Európa Kiadót, Kispál Andrást és a Velőrózsákat, Psycho Mutants-t, Erik Sumo-t, PASO-t és a többieket.
Tóátugrás idén nem volt, Rátgéber visszavonult, átadta helyét egy óriáscsúszdának, amivel szintén nem lehet átrepülni a tavat, ellenben hatalmasat lehet csobbanni. Az egyik versenyzőnek Lovasi például felajánlott egy örökbérletet, ha kivitelezi ezt a mutatványt. Még gyakorolhat. Van egy éve rá...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr113027678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.