Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

A Pécsi Egyetemi Hallgatói Önkormányzat rendezésében indul útjának a Tavaszi Egyetemi Fesztivál május 3-án. Az Expo Centerben tartott esemény négy napos szórakozásra csábítja a pécsi egyetemistákat, kárpótolva őket az idén elmaradt PEN fesztivál miatt.
 
A PEN, vagyis a Pécsi Egyetemi Napok a kilencvenes évektől nagy sikernek örvendő egyetemi fesztivál, ahol diákrektor választással egybekötött zenei rendezvények kapnak helyet. Bár az utóbbi időben egyre nagyobb érdeklődés övezte a Zsolnay Gyárban illetve később a Bőrgyárban tartott mulatságot, 2011-ben a rendezvény elmarad. A szervező, vagyis az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) egy olcsóbb, kisebb fesztivállal pótolja az idei PEN-t. Ez a TEF, azaz a Tavaszi Egyetemi Fesztivál.
 
A TEF négy napján minden elérhető lesz, amire a fesztiválozóknak szüksége van. A sporttól kezdve a színi játékokon át a széles hazai zenepaletta közkedvelt előadóiig. Az elektro zenének külön színpadot húznak fel, de a rock, alternatív, pop, jazz, ska, raggae rajongói is megtalálják a kedvükrevalót. Külön öröm, hogy a ’90-es évek popikonjai, mint Kozsó vagy a Hip Hop Boyz is képviseltetik magukat.
 
Az ingyenesen látogatható nulladik napon, azaz kedden csupa angol nevű, de magyar zenekar veszi birtokba az élőzenei színpadot. A rádiókból ismert pop-rock formáció, a Fish!, a Turbo és a ma olyannyira divatos drum’n’bass, raggae, pop hangzást vegyítő Brains zenekar muzsikájára melegíthetünk be a másnapra.
 
Az első nap a Carbonfools nevű hazai formáció borzolja a kedélyeket az elektronikus ritmusokat élőzenével vegyítő stílusával, de az elektronikus-pop formáció, vagyis a Compact Disco, a Kistehén Tánczenekarból ismert fiatalemberek alkotta Intim Torna Illegál, a raggae hullámait lovagoló Ladánybene 27, és az ország kedvenc Ámokfutója is szerdán csinálja a fesztivált. Eközben az elektro színpad előtt a dub step és elektro szerelmesei tombolhatnak, a szabadtéri pajta színpadon Zselenszky, Petruska András és a 2008-ban alakult, underground-popot játszó Tüke Zoo lép fel, a sörsátorban pedig borkóstolóba futhat, aki éppen arra jár.
 
Ugyanitt, csak épp másnap már pálinkakóstolásra ülhetünk a sörsátorba, utána pedig irány a pajta színpad, hiszen az Improvokál színtársulat foglalja el a helyet. Aznap az élőzenei színpadon a Kávészünet megzenésített verseit, a Kovbojok meglehetősen egyedi stílusú „állatságait” hallhatjuk, de fellép még a HétköznaPI CSAlódások punkzenekar, a Mystery Gang és a már-már retronak számító UFO együttes.
 
Az utolsó nap nagy durranása kétség kívül a nu-jazz (a jazz elemeit új köntösbe bújtató) osztrák királya, a Parov Stelar Band lesz. Erre Neil Landen illetve a Firedog elektro zenéjével készíthetjük fel magunkat, de ha más stílusra vágyunk, az élőzenei színpadon a Broken Smile, a Superhero, a My Flash Memory és a minden porcikát megmozgató SKA-Pécs gondoskodik a talpalávalóról. Hajnali lecsengésnek színpadtól függően választhatjuk a még mindig hódító Hip Hop Boyz fiúkat, a Roy és Ádám Duót vagy a pécsi fiatalok felkapott, négy dj-s üdvöskéjét, a Space Inhalerz formációját.
 
A szórakozásra a féktelen bulizáson kívül más mód is adódik. Kézműves foglalkozás, környezetvédelmi megoldások tárháza, csapatvetélkedők várnak a jegyüket kiváltókra, de lehetőség nyílik véradásra is.
 
A 3500 forintos hetijegyet és az 1500 forintos (PTE hallgatóinak fenntartott) napijegyet diákigazolvány felmutatásával válthatják ki a szórakozni vágyók, a 2000 forintosakat (külsősök jegyei) e nélkül is megvásárolhatjuk. A helyszínre, a pécsi Expo Centerbe karszalag felmutatásával ingyen igénybe vehető, 16:45-től 04:00-ig közlekedő buszjáratokkal lehet kijutni. Az útbaejtett megállók az Expo Centeren kívül a Mecsek Áruház, a Petőfi utcai buszmegálló, a Kürt utcai buszforduló, az Árkád 2-es vonalú buszmegállója, illetve a Kodály Központ.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr22877149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.