Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed

Érdekes információra bukkantam a minap Zsolnay Vilmossal kapcsolatban, aki leginkább az általa felvirágoztatott gyár kapcsán híresült el. Vilmos lelkes támogatója volt a városi kezdeményezéseknek, többek között a 19. század végi pécsi sportegyesületek egyikének, a Pécsi Kerékpár Egyesületnek, melynek alapítója és elnöke is volt egyben!
 
Az egyesület 1892. szeptember 24-én alakult, nagyjából 40 évvel a Zsolnay Gyár megalakulása után, majd egy éves évfordulóján versennyel egybekötve avatta fel zászlóját – olvasható a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága honlapján. A verseny után maga Zsolnay Vilmos vendégelte meg az embereket: „a versenyek után a kerékpárosok Zsolnay Vilmos, elnökük lakására mentek, hol a házigazda gazdag vacsorát rendezett számukra. Este a Vademberben volt a bankett” - írta a Pécsi Figyelő 1893. szeptember 27-i száma. A zászlónyélre ezüst névlemezeket raktak, melyek a kor helyi és országos hírű versenyzői. A zászló egyik felén kék színű színesen hímzett selyemből, PKE és PÉCSI KERÉKPÁR EGYESÜLET feliratokkal és az alapítás évével, másik oldalán sárga színű, szintén hímzett selyemből, közepén körirattal - „AD ISTEN/MINDEN JÓT.” és egy négysoros szöveggel - „Edzett testben nemes szellem/Ez legyen a jelszavunk /A kerékpár gyorsasága /Hirdesse hogy haladunk –készült.
 
 
Nem sok ilyen jellegű csoportosulás létezett akkoriban, ezen kívül csak a Mecsek Egyesület volt az, amely a pécsieket összehozta testi-lelki egészség, természetvédelem és kerékpározás témakörben. Sőt, a legérdekesebb talán az, hogy állítólag létezett ekkoriban Pécsett egy velodrom is, ahol a legelvetemültebb bicajosok sebességi rekordokat állíthattak fel, amellett, hogy gyakorolhattak.
 
2002-ben a Zsolnay-leszármazottak szervezésében és részvételével kerékpáros emléktúra indult Budapestről Pécsre. Négy napon keresztül tekertek a 240 km-es úton, melynek legidősebb résztvevője egy 72 éves hölgy volt. Idén ismét jubilál az egyesület, már 120 éve, hogy megalapították, talán lesz valamiféle megemlékezés/túra/rendezvény, hiszen a városban egyre erősebb a bringás szcéna. És a velodrom eredeti helyét is fel lehetne szentelni a biciklilánccal...
 
 
 
Az első fotó 1893-ban készült, középen Zsolnay Vilmos, az egyesület elnöke, tőle balra Kiss József alelnök, elől a biciklisták az egyesület zászlójával

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr24330553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

futótűz 2012.03.21. 17:13:40

Nagyon tetszett !
Bocs' nincs időm beírni a linket, de a Kerékpár Egyesület zászlójáról (annak restaurálásáról- stb.) van anyag a pécsi múzeum honlapján.
Más : (aki nem látta volna)
htp://www.filmarchive.hu/orokmozgo/program/videoplayer.php?vid=24

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2012.03.21. 21:35:35

Ha ugyan érdekel valakit és ha tudnám, hogyan lehet, szívesen elküldeném a tavaly ősszel a galériában lefotózott Kerékpáros egyesületi zászló képeit....
Üdvözlettel: Aranyosfodorka

Emceze 2012.03.24. 09:37:20

@aranyosfodorka: szívesen várjuk a képeket az egervari.zoltan@zsn.hu e-mail címre! :)

futótűz 2012.03.28. 07:09:52

Nem kritika ! és nem reklám! (Nem rokonom,... stb.- ill. csak iskolatársak voltunk, épp' fél évszázada... 1962) :-)
HIRTH ISTVÁN (is) "ismert kerékpározó!" )L.d. facebook oldalán (retro fotók is ott )
süti beállítások módosítása