Zsolnay Örökség Kezelő Nonprofit Kft. Eozin Blog RSS Feed
 
Szeretem a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét…” – melyikünk szája nem görbül mosolyra, ha meghallja Csukás István mesehőse, a falánk kék madár, Gombóc Artúr őszinte vallomását. Szívből jön címmel nyílt fotókiállítás a pécsi Sipőcz Házban október 12-én: a csokoládékészítés kulisszatitkait megjelenítő tárlat október 30-ig tekinthető meg. Október 28-án pedig meg lehet majd kóstolni a kézzel készített, egyedi ízvilágú KakasBonbont.
 
A megnyitó ünnepségen először a Vivat Bacchus együttes adott elő egy rövid, az ünnepi eseményre írt nótát, ennek hatására a Jókai közben fergeteges hangulat keletkezett. Az Apáca utca és a Jókai tér találkozásánál még a járókelők is meg-megálltak egy pillanatra a népszerű együttest mustrálni.
 
 
Most egy édes álom vált valóra. Ha Gombóc Artúr tudta volna, hogy ilyen bonbonokat is lehet gyártani, akkor a klasszikus szövegét is módosítania kellett volna, és bele kellett volna tennie a KakasBonbont is” – fogalmazott a megnyitón Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere. A politikus elmondta, hogy nagyszerűnek tartja a Sipőcz Ház koncepcióját, jelesül a helyi termelők árujának kínálatát, amelyek közül a vásárló patinás múzeumi környezetben válogathat.
 
A KakasBonbon sikere Tésenyi Andreának és Szabó Jánosnak köszönhető, akik különleges ízeket zárnak „csokoládéházakba”. A bonbonok készítése során csak természetes alapanyagokat használnak, a vállalkozás pedig igazi manufaktúra, a gyártás minden fázisa kézzel történik.
 
 
A Sipőcz Házban Szívből jön címmel fotókiállítás nyílt, a felvételek a csokoládékészítés kulisszatitkaiba engednek betekintést. A megnyitón Tésenyi Andrea elmondta, hogy a tárlat címének egyszerű a magyarázata: minden, amit Szabó Jánossal készítenek, szívből jön. A Kakas indoklása pedig szintén nem túl bonyolult asszociáció: az alkotó páros máriagyűdi műhelyének tetején egy félkakas található.
 
A kiállításon megtekinthető fényképeket Dittrich Ervin és Zakariás László készítették. Mily meglepő, Dittrich Ervin, aki az eozinmagazin.hu videóstábjának operatőre, maga is szereti a csokit. Úgy gondolja, a fotósorozat elkészítése igazi szakmai kihívást jelentett számára. „Az ételfotózáson belül legnehezebb a csokit megörökíteni a különleges sötét és fehér színek miatt. Mindez speciális megvilágítást, fényeket igényel”. A fotósorozat elkészítése hosszas munka volt, de a végeredményt szemlélve megérte.
 
 
Az elégedett emberek népes táborába tartozik Ifj. Éberling László is, a Sipőcz Házat üzemeltető Kultúrpatika Kft. ügyvezetője is. „Már a megnyitás óta egy olyan teret szerettünk volna létrehozni, amely a helyi termékeket a szó szoros értelmében az emberek közelébe hozza. Ha egy szép fotósorozattal bepillantást adunk a gyártás folyamatába, már sokkal többet mutattunk a termékről, mintha csak a polcon lehetne megtekinteni.”
 
Az ügyvezető hozzátette: a Sipőcz Házat az újranyitás óta a turisták is szívesen felkeresik, hiszen a patinás miliő rendkívül vonzó számukra és a visszajelzések szerint a helyi termékek nem rontják, sőt kiegészítik az összképet. A KakasBonbon természetesen kapható lesz a Házban is, ahol október 28-án 13-18 óráig bárki megkóstolhatja az édességkuriózumot.

Szólj hozzá!

Címkék: fotó

A bejegyzés trackback címe:

https://eozin.blog.hu/api/trackback/id/tr693302060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása